Szeptember 1-je van.

Egy nap, amikor hirtelen minden visszakerül a megszokott kerékvágásba. Korai kelések, megtöltött naptárak, iskola, munka, edzések, különórák, házi feladatok és újra pontosan tudjuk, hogy melyik napnak mi a programja. A nyári “majd meglátjuk, mit csinálunk” napokat felváltja a “hánykor kell odaérni?” kérdés. A reggeli közös kávé és kakaó időt felváltja amikor a gyerek reggel hatkor közli: “Anya, ma gesztenyét kell vinni technika órára” és ettől Neked rögtön dupla kávéra van szükséged mert Te is gyerekként láttál utoljára gesztenyefát nemhogy a közelben, de pláne nem útközben, hogy időbe beérjetek.

És valljuk be, a nyár végén a családi naptár néha úgy néz ki, mintha valaki egy Excel táblázatot vezetne benne három műszakban. “Még az ablakot is meg kell pucolni, de kedden könyvosztás, szerdán meg kell vásárolni a füzeteket, csütörtökön gólyatábor, pénteken egy utolsó strand de akkor szombatra marad a könyv csomagolás”. 

De szeptember 1-je nem mindenkinek csak egy újabb hétköznap, vannak kisgyerekek, akiknek ez a nap egy egészen új fejezet kezdete.

Ezen a napon rengeteg kisgyerek fogja meg először anya vagy apa kezét, és indul el az iskola felé. Lesz, aki izgatottan, lesz, aki egy kicsit félve, és valószínűleg lesznek olyan szülők, akiknek sokkal nehezebb lesz elengedniük azt a kis kezet, mint amennyire előre gondolták.

Mert van valami különös abban a pillanatban, amikor először engedjük el a gyermekünk kezét.

Egy kicsit olyan, mint amikor a gólyafióka először indul útnak.

A gólyák kicsiként még ott vannak a fészekben, a szüleik vigyáznak rájuk, etetik őket, tanítják őket, majd egyszer eljön a pillanat, amikor ki kell tárniuk a szárnyaikat és megtenniük azt a hatalmas utat, teljesen egyedül.

De hallottál már olyan gólyáról, amelyik eltévedt? Ott repül a hatalmas ég alatt életében először, előtte van még több ezer kilométer, de mögötte már nincs ott a szülő, aki megmutatja, merre kell menni.

És mégis… valahogy tudja az utat.

Talán nincs is szüksége arra, hogy valaki minden egyes méteren “fogja a szárnyát”.

Mert amit addig kapott, az már benne van. A szülei megtanították repülni.

És valahol Ti, szülők is pontosan erre készítitek fel a gyermekeiteket.

Évekig fogjátok a kezüket, megtanítjátok őket járni, beszélni, biciklizni, felállni, amikor elesnek. Ott vagytok, amikor betegek, amikor félnek, amikor először nevetnek egy igazán nagyot valamin vagy amikor sírnak valami miatt.

Aztán egyszer csak eljön egy szeptemberi reggel.

Felvesszük a hátizsákot, megigazítjuk a ruháját és könnyek közt arra gondolunk hova tűnt ez a 6-7 év?

Emlékszem, amikor én voltam elsős.

Anyukám egész nap ott volt velem.

És emlékszem arra az érzésre, amit akkor még gyerekként talán nem is tudtam igazán megfogalmazni, csak azt tudtam, hogy jó érzés volt tudni: anya ott van.

És ma felnőttként eldöntöttem magamban valamit.

Ha egyszer nekem is lesz gyermekem, én is szeretnék ott lenni neki.

Nem csak az első iskolanapon, hanem a fontos pillanatoknál.

Az első fellépésnél, az első versenynél, az első nagy sikernél, az első csalódásnál.

Amikor büszke magára és akkor is, amikor éppen nem sikerül valami.

De mi van akkor, ha a munkahelyünk nem engedi?

Egy hagyományos munkahelyen sokszor nem mi döntjük el, hogy mikor dolgozunk.

A munkaidő az munkaidő.

Ha délelőtt tízkor van a gyermekünk első fellépése, nem biztos, hogy a főnökünk azt mondja:

“Persze, menj csak nyugodtan, a táblázat megvár, sőt tudod mit? Majd én megcsinálom addig!”

Ha kedden délután van egy fontos iskolai esemény, nem biztos, hogy egyszerűen átszervezzük a napunkat.

És néha pont akkor kellene ott lennünk, amikor egyszerűen nem tudunk… mert a mi kislányunknak egy mesemondó versenye lesz, de a kolléganő gyereke beteg, a másik kolléganő meg éppen költözik, a harmadik pedig babát vár és orvoshoz kell mennie. Fontossági sorrendben a mesemondó verseny talán az utolsó, de NEM NEKED. Mégis lemaradsz 😞

Talán pont ezért olyan fontos a szabadság.

Számomra az affiliate marketing ezért soha nem pusztán arról szólt, hogy hogyan lehet pénzt keresni az interneten, hanem sokkal többről.

Arról, hogy lehetőségünk legyen úgy felépíteni az életünket, hogy mi osszuk be az időnket, hogy ne feltétlenül egy munkahely naptárához kelljen igazítanunk az életünk legfontosabb pillanatait és főleg ne idegen emberektől tegyük függővé, hogy ott tudunk-e lenni a családunkkal amikor szeretnénk.

Hogy ha szeptember 1-jén a gyermekünk először lép be az iskola kapuján, akkor ott lehessünk mellette, foghassuk a kezét, bekísérhessük, megigazíthassuk rajta a hátizsákot, még akkor is, ha ő már öt perce mondja, hogy “anya, jó lesz így”.

És amikor eljön a pillanat, hogy már nem kell fogni a kezét, akkor el tudd engedni úgy, hogy közben tudod: mindent megtettél azért, hogy megtanítsd repülni.

Az affiliate marketing természetesen nem egy varázspálca. Nem úgy működik, hogy ma elkezded, és holnap reggel már felmondasz a munkahelyeden.

Tanulni kell, kísérletezni kell. Lesznek olyan kampányok, amelyek működnek, és lesznek olyanok is, amelyeknél az ember csak ül a képernyő előtt, és azt kérdezi: “Ezt most komolyan gondolta a Facebook?”

Lesznek hibák, újratervezések, sikerek és kudarcok.

De közben felépíthetsz valamit, ami hosszú távon nagyobb szabadságot adhat.

És talán végül nem is az a legfontosabb kérdés, hogy mennyi pénzt kerestünk, hanem az, hogy mire volt időnk közben.

A gyerekek felnőnek.

Ezt talán minden szülő tudja fejben, csak a szívük valahogy nem akarja elfogadni.

Egyik nap még a kezedet fogják, a következő pillanatban már egyedül kötik be a cipőjüket, aztán egyedül mennek iskolába. Mi pedig ott állunk majd, és rájövünk, hogy milyen gyorsan eltelt az egész.

És lehet, hogy szülőként ez lesz az egyik legnehezebb dolog az életben.

Elengedni őket. 

És talán ezért érdemes dolgoznunk a szabadságunkért, mert amikor ez a nap eljön, nem azt szeretnénk majd érezni, hogy bárcsak többet dolgoztam volna, hanem azt:

“Bárcsak egyetlen fontos pillanatot sem hagytam volna ki.” ♥️

Az affiliate marketing megadhatja Neked is ezt a szabadságot.