Kinek akarsz bizonyítani?
Jun 07, 2026
Amikor először találkoztam vele, egy tengerparti kávézóból dolgozott. A laptopja nyitva volt előtte, a haját fújta a szél, és láthatóan semmi köze nem volt ahhoz az élethez, amit a legtöbben elképzelnek, amikor meghallják a szót: munka.
Néhány órával később azonban olyan történetet mesélt el, amely után már nem a tengerpart maradt meg bennem, mert a sikerét nem ott építette fel, hanem már jóval korábban.
Egy olyan lakásban, ahol a család sokszor hónapról hónapra élt, ahol a pénz nem szabadságot jelentett, hanem folyamatos aggodalmat, ahol egy váratlan kiadás nem kellemetlenség volt, hanem megoldhatatlan probléma.
"Nem tudtam, hogy vannak családok, ahol nem beszélnek a számlákról minden héten.” - mondta nevetve.
A nevetése könnyed volt, de a szeme elárulta, hogy ezek nem egyszerű emlékek. A panelházban mindenki ismert mindenkit. A szomszédok tudták, ki mikor megy dolgozni, mikor veszekednek a fal túloldalán, és azt is, ha valakinek nehezebb hónapja volt. Az ilyen helyeken az ember nagyon korán megtanulja, hogy a pénz hiánya nemcsak a pénzről szól, hanem a lehetőségekről, az álmokról és arról, hogy mennyi választásod van az életben. Ő pedig már gyerekként eldöntötte, hogy egyszer szeretne választani. Nem gazdag akart lenni, nem luxusautókról álmodott, nem villákról és táskákról, hanem egyszerűen csak egy felszabadult családi vacsoráról, ahol nevetnek és vicceket mesélnek egymásnak, mindenki jókedvű és mosolyog.
Közben teltek az évek és tinédzser lett, de az életét nem a buli töltötte ki mint az osztálytársainak, hanem szabad idejében a tőzsdéről olvasott, online vállalkozási formákról tanult, üzletemberektől kérdezett. Megvizsgált több irányt, több lehetőséget. Közben figyelte azokat az embereket, akik látszólag szabadabban éltek. Nem értette pontosan, hogyan csinálják, de tudta, hogy valamit másképp. Így találkozott az affiliate marketinggel. A közösségi médiában sokan úgy beszélnek róla, mintha egy titkos lift lenne a sikerhez, mintha az ember reggel regisztrálna egy platformra, délután pedig már a Maldív-szigetekről posztolna motivációs idézeteket. A valóság azonban ennél sokkal prózaibb és sokkal nehezebb. Az első hónapokban többet tanult, mint keresett. Volt, hogy órákon át ült egy kampány fölött, ami végül pontosan nulla forintot termelt. Nem keveset. Nem kevesebbet a vártnál. Nullát.
"Egyszer heteket dolgoztam egy kampányon, aztán annyi bevételem lett belőle, hogy vettem egy kiflit”.
"Mondjuk drága kifli volt, mogyorókrém volt benne” - mesélte nevetve.
Sokan ilyenkor feladják de Ő nem. Nem azért, mert különösen magabiztos lett volna vagy mert mindig hitt magában. Hanem azért, mert nem akart visszafordulni. Túl jól emlékezett arra, honnan indult. Évről évre építette a rendszerét, tanult a hibáiból, fejlesztette magát. Amikor mások pihentek, ő videókat nézett, stratégiákat tesztelt, tartalmakat készített. Nem azért, mert valaki kényszerítette rá, hanem mert egyre tisztábban látta maga előtt azt az életet, amit szeretett volna. A fordulópont nem egyetlen nap alatt érkezett, egyszerűen csak eljött az a hónap, amikor arra eszmélt fel, hogy többet keresett online egy hónap alatt, mint amennyi egy éves átlagos fizetés volt akkor az országban. Aztán jött még egy ilyen hónap. Majd még egy. És egyszer csak azt vette észre, hogy az élete teljesen megváltozott. Ma már bárhonnan dolgozhat, utazhat amikor akar, nem kell szabadságot kérnie, nem kell magyarázkodnia, nem kell attól félnie, hogy egy váratlan kiadás felborítja az egész hónapját. Sokan azt gondolják, ez a siker, pedig szerinte nem. A valódi siker valami egészen más. Néhány éve hazalátogatott a régi lakótelepre. Ugyanazok az épületek álltak ott, ugyanazok az erkélyek, ugyanaz a kopott játszótér. Megállt egy pillanatra, és csak nézte az ablakokat, azt az egyet is, ahol felnőtt, és akkor hirtelen olyan emlék tört rá, amire évek óta nem is gondolt már. Egy este, a sötét fürdőszobában, gyerekként, szülői ricsaj mellett, hogy miért kapcsolták ki a villanyt. Emlékezett rá, ahogy sötétben áll, és próbálja megérteni, miért történik ez, miért más az ő életük, mint azoké, akiket az iskolában lát. Akkor még nem tudta, csak azt érezte, hogy egyszer szeretne kitörni. Ott, a panelház előtt állva értette meg először igazán, hogy egész életében nem a szomszédoknak akart bizonyítani, nem azoknak, akik kételkedtek benne, nem azoknak, akik szerint ebből soha nem lesz semmi, hanem annak a kislánynak. Annak, aki a sötét fürdőszobában állt és nem tudta, milyen lesz a jövője, sőt még azt sem, hogy milyen lesz a holnapja. Annak, aki csak remélte, hogy egyszer jobb lesz. És végül minden eredmény, minden sikeres kampány, minden utazás, minden elért cél ugyanoda vezetett vissza, ahhoz a gyerekhez. És talán ez az a kérdés, amit mindannyiunknak érdemes feltennünk magunknak. Kinek akarunk bizonyítani? Mert lehet, hogy a válasz nem a szüleink, nem az ismerőseink, nem a közösségi média.
Lehet, hogy a válasz egy régi emlék, vagy egy gyerek, aki valaha mi voltunk. És talán a legnagyobb siker nem az, amikor a világ elismeri, hogy mire vagy képes, hanem amikor arra gondolsz, hogy a gyerekkori éned igazán büszke lenne Rád.
És ha ma találkozhatnál vele, valószínűleg nem azt mondanád neki, hogy nézd, mennyit keresek.
Nem mutogatnád a repülőjegyeket, nem beszélnél a luxusautóról vagy ruhákról.
Csak leülnél mellé, megölelnéd és azt mondanád:
Látod? Sikerült.
Nem volt könnyű, nem kaptunk semmit ingyen, sokszor féltünk, sokszor sírtunk, sokszor majdnem feladtuk.
De sikerült.
Ha pedig szeretnél még többet megtudni erről a világról, akkor szeretettel várlak az ingyenes online tréningemen, amihez jár egy ekönyv is. Ott találkozunk! ☺️