Képzelj el egy egészen különös világot.

A Földön minden ember fog egy papírt, őszintén felírja rá mindazt, ami nyomasztja, ami miatt esténként nehezen alszik el, amitől szorong, amitől néha úgy érzi, igazságtalan vele az élet, tehát az összes problémáját.

Valaki azt írja fel, hogy nincs pénze.

Valaki azt, hogy hiába van pénze, nincs egyetlen igaz barátja sem.

Valaki azt, hogy beteg.

Más azt, hogy egészséges ugyan, de fogalma sincs, mit kezdjen az életével.

Valaki azt írja, hogy nem talál párt.

Más azt, hogy boldogtalan a házasságában.

Aztán minden cetlit beledobnak egy kalapba. Jól összekeverik őket.

És ekkor megszólal valaki:

- Rendben, most mindenki húzhat egy cetlit vagy úgy dönthet megtartja a saját problémáit.

Mit tennél?

Őszintén.

Beledugnád a kezed a kalapba, húznál egy cetlit?

Vagy hirtelen mégis úgy döntenél, hogy... inkább visszakéred a sajátodat?

Érdekes kérdés, igaz?

Mert amikor csak a saját nehézségeinket látjuk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindenkinek könnyebb. A közösségi média különösen ügyesen erősíti ezt az érzést, néhány perc görgetés után máris úgy tűnik, mintha mindenki sikeresebb, gazdagabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lenne nálunk.

Azonban ha a dolgok mögé nézünk, lehet, hogy amit látunk az nem a valóság.

Ő már vett magának egy lakást, de még sosem utazott külföldre nyaralni.

Neki nincs lakása, de már harminc országban járt.

Ő már felépített egy jól menő vállalkozást, de magányos.

Ő azzal küzd, hogy kifizesse a havi albérletét, de közben megtalálta élete szerelmét.

Ő még mindig a szüleivel él, de rengeteg barát veszi körül.

Ő már régen elköltözött a szüleitől, de nincs egyetlen barátja sem.

Valaki arról álmodik, hogy egyszer végre lesz egy gyereke.

Más arról, hogy végre legyen egy csendes estéje egyedül.

Mindenki hord valamit, csak nem mindenki beszél róla.

A közösségi médiában ritkán posztol valaki arról, hogy ma három órát sírt az autóban. Arról sem készül Instagram sztori, hogy valaki ötödjére kapott elutasítást egy állásinterjún amire egyáltalán visszahívták végre, vagy hogy hónap végén ismét azt próbálta eldönteni, melyik számlát fizesse be előbb.

Az emberek általában a kész házat mutatják, nem az alap ásását. Megmutatják az esküvői fotót, nem a veszekedéseket. Megmutatják az új autót, nem a hitelt. Megmutatják a nyaralást, nem azt, hogy egész évben túlóráztak érte.

És mi? Mi ezeket a kiragadott pillanatokat hasonlítjuk össze a saját, teljes életünkkel. Olyan ez, mintha valaki más filmjének legjobb három percét hasonlítanánk a saját kulisszák mögötti jeleneteinkhez.

Nem túl igazságos verseny.

Pedig nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen csomag a hátán. Csak mindenkijé más súlyú, más formájú és más helyen nyom. De biztosra veheted, hogy mindenki éppen akkora súlyt kap amekkorát elbír, és Te más csomagját nem bírnád el. Összenyomna. Éppen ezért talán az egyik legfeleslegesebb dolog, amit tehetünk, hogy folyamatosan mások életét hasonlítjuk a sajátunkhoz.

Mert mindig lesz valaki, akinek valamiben több jutott, és mindig lesz valaki, aki szívesen elfogadná azt, ami Neked természetes.

Sokan azt mondják: “Ha nekem is lenne saját vállalkozásom, ha nekem is lenne új autóm, ha én is ilyen szép házban laknék stb, minden problémám megoldódna.”

Ez valóban így van?

Az ember valahogy mindig a szomszéd füvét látja zöldebbnek, pedig lehet, hogy csak műfű.

Az élet nem egy verseny, ahol egyszerre ugyanazokat a feladatokat kell teljesítenünk.

Nincs olyan szabálykönyv, amely szerint huszonöt évesen már lakást kell venni, harminc évesen gyereket vállalni, harmincöt évesen céget építeni, negyvenévesen pedig beutazni a világot és nyugdíjba menni.

Nem létezik szabály arra vonatkozóan, hogyan kell élni, csak különböző életek léteznek, és különböző emberek.

Van, aki korán épít vállalkozást és sok pénzt keres.

Van, aki lassabban halad, de közben minden pillanatot megél.

Van, aki kívülről irigylésre méltó életet él, belül mégis darabokra hullik minden nap.

Van, aki egy kis lakásban él mégis boldog.

Ezért ne hasonlítgasd magad másokhoz.

Ne azért építs vállalkozást, mert valaki másnak már van.

Ne azért akarj lefogyni, mert mások szerint úgy kellene kinézned.

Ne azért utazz, mert mindenki más ezt posztolja.

És ne azért siess, mert úgy érzed, lemaradsz.

Csináld azt, amit te jónak látsz.

A te életed nem mások idővonalán halad.

A sajátodon.

Amikor elkezdtem affiliate marketinggel foglalkozni szegények voltunk a szó szoros értelmében. Egy csoki is olyan plusz kiadásnak számított amit nem engedhettünk meg magunknak mert azt az 50 forintot inkább a 200 forintos kenyér árához tettük hozzá. Megértettem-e? Persze. Egy gyerek mindig együttérez a szüleivel. Fájt-e? Nem. Mert gyerekként is tudtam, hogy a kenyér fontosabb mint a csokoládé. Tudtam, hogy ezen változtatni szeretnék? IGEN. Hát persze. Ki ne akarna ezen változtatni?! Én akkor az affiliate marketinget nem egy lehetőségnek láttam, hanem az egyetlen lehetőségnek. Mit gondolsz, ha az affiliate marketinget gondolnád Te is az egyetlen lehetőségnek akkor megcsinálnád? Meg bizony. Nem azon tanakodnál, hogy működik-e vagy nem, hanem beleállnál és tolnád a szekeret ahogy Tőled telik. Én így tettem és elmondhatom, hogy nehéz volt, de megfizettem a szabadság árát és sosem azt néztem más hol tart, hanem azt, hogy én hol akarok tartani.

Ezért mielőtt legközelebb azt gondolnád, hogy Neked jutott a legnehezebb sors, képzeld el újra azt a kalapot, benne több milliárd ember minden fájdalmával, félelmével, veszteségével és küzdelmével.

Biztosan belenyúlnál?

Vagy inkább megszorítanád a saját cetlidet, és azt mondanád:

“Köszönöm... megtartom.”

Lehet, hogy nem a problémáink tesznek bennünket boldogtalanná, hanem az a tévhit, hogy a problémáink mi magunk vagyunk.

Mert az igazság az, hogy minden ember cipel valamit, csak nem ugyanazt.

És talán a boldogság nem ott kezdődik, amikor végre eltűnik az összes problémánk, hanem ott, amikor rájövünk, hogy nem a másik életére vágyunk, hanem végre megtanuljuk szeretni, építeni és értékelni a sajátunkat.

Mert lehet, hogy a világ összes cetlije közül végül mégis ezt választanánk.

A sajátunkat.